2018. április 24., kedd

Kontyik

Volt egyszer hol nem volt.. illetve nem egyszer volt... de jobbára nem volt...

Minden év tavaszán megjelenik pár kontyos réce a bányatavakon a lakóhelyem környékén. Mindig csodálva nézegettem ezeket a szép madarakat, és áhítoztam egy jó fotóról. Ezek az álmok pár perc alatt foszlottak szét minden évben, ugyanis a több hektáros tavak közepén ringatózó récék esélytelenek voltak. Nem is próbálkoztam velük.

Idén is, ahogy eddig minden évben, egy délután hazafelé autózva tettem egy kört a tavak körül. Inkább az őz bakokat figyeltem, de ha már ott voltam rálestem a mindig üres bánya tóra is. Meg is lepődtem meg nem is. Kontyos récék úszkáltak a tavon, egész közel a parthoz. Rájuk cserkeltem, illetve próbáltam, de dokufotón kívül másra nem is lehetett számítani. Hogy emiatt az élmény, vagy a madarak közelsége miatt, de másnap rászántam egy hajnalt. Ugyan volt még két futó projektem párhuzamosan, amiktől sajnáltam az alkalmat, de valami belső hang a tó felé irányított. Nem tudtam mennyire óvatosak a kacsát, ilyen elérhetetlen misztikus vándorokra még nem "vadásztam", ezért megvártam az estét, és az éj leple alatt felállítottam a les sátram  a tóparton, ami pár centi vízben terült el, de nem baj, egyrészt más lehetőség úgysincs a meredek szegélyeken, másrészt így lesz az igazi a perspektíva. 4 órakor terveztem felkelni, de a gyerek áthúzta a számításom, mert 3 órakor ébresztőt fújt. Miután vissza altattam, el is indultam, így fél 4-kor már a sátorban vártam a napfelkeltét. Csend volt a vizen... a récéken kívül pár búbos vöcsök uralja a területet, igazán másra nem is számítottam. Amikor kezdett világosodni üres volt a látóterem... mit is vártam?! Csodát?! De péntek 13 van... mikor ha most nem?! Ahogy ezen merengek csobogás, berregés üti meg a fülem, és a horizonton feltűnnek a pocsoló, úszkáló kontyosok... sötét van még a fotóhoz.. egy videóval próbálkozok Kontyik napkelte előtt

A minőség nem az igazi, de az érzést átadja. Lassan közelednek... közben a parton fácán kakatol... a kacsák meg meg szaladnak, de nincs elég fényem az akciókhoz.



Néha egy egy felém veszi az irányt... óóó csak keljen már a nap! :) Nem bírom ki, ami beúszik, magas ISO-val elkezdem fotózni..


Ezaz! Megvan a kontyi, jó távra, és kezdenek melegedni a fények... micsoda madár, ahogy világít a kis sárga gomb szeme.. bámulatos, és itt van a memória kártyámon. Közben a madarak táplálkoznak, és mintha nászolnának is... megy a kergetőzés. Alakulnak a fények, na most kellene beúszni valamelyik gácsérnak... és tárááá...





A legszebb reggeli fényekben beúszott a nád fal elé egy selymes narancssárga sávba, ahol a víz a háttérrel eggyé vált! Igen! Ezaz! Ezért jöttem, illetve ilyenről álmodni sem mertem! Körülbelül 5 percig tartott a varázslat és utána olyan kemények lettek a fények, hogy el is csomagoltam a sátrat, és indultam dolgozni. Már az autóból elküldtem az LCD fotót a cimboráknak, akkora adrenalin volt bennem. Úgy tűnik nekem ezek a rapid projektek jönnek be, amit évek óta csinálok abba nincs eredmény :D

A pénteki fotókon felbuzdulva gyorsan építettem egy fix lest. Szokásos kis költségvetésű kunyhó, ami a célnak megfelel.





Jöhetett az éles bevetés, a "kontyis" lesből. (Nagyképűen így neveztem el :D). Párszor befeküdtem, de gondolom nem kell ecsetelnem, hogy egyszer volt Budán kutya vásár... a récék ugyan többször ott voltak, de a sátras képeket nem tudtam felülmúlni. Egy kis videó a táplálkozásról: kontyik a lesem előtt

Volt azonban más alany. Mint az elején írtam búbos vöcsik vannak még a tavon. Minden hajnalba láttam őket, de jó fényekben nem kerültek elém, így nem exponálgattam. Egyik hajnalon nekik is sikerült abba a 10 percbe érkezni amikor a szép fények becsúsztak a vízre...








Igazából semmi akció, de még ez a faj is hiányzott a galériámból. Jó kis mókák voltak, elégedett vagyok a képekkel. Itt vannak még a récék (Nem is értem, hogy miért nem mentek még tovább?!), lehet megpróbálom még... csak jó lenne valami akció is! ;)

2018. március 29., csütörtök

3M -2018

Ahogy minden évben, úgy idén sem bírtam kihagyni a tavaszi muflon mókát. Valahogy különösen kedvelem ezeket a kiszámíthatatlan birkákat. Amikor elolvad a hó és az első zöld fűszálak kibújnak a jég alól, a hegy lakói mintha mágnes húzná őket, úgy indulnak el a vetések, legelők felé.

1. Első alkalommal délután néztünk ki a táblákra barátommal, csak úgy körbe távcsövezni. Kisebb muflon csapat legelt a legközelebbi vetésen. Bár nem volt szándékom fotózni, de nem bírtam kihagyni. Gyorsan gépet, állványt a kézbe, és már indultam is feléjük, amit a vendéglátóm a kocsitól távcsövön át mozizott végig.


Idáig jutottam egy rapid 10 perces fotózás végére. :)

Hajnalban már rákészülve a fotózásra érkeztem meg a szokásosnak mondható megállómba és távcsöveztem végig a táblát. Megint az alsó tábla bizonyult nyerőnek. 23 kos legelészte a zöldülő vetést. Sajnos a napfény ezen a reggelen sem kényeztetett, de pár kocka készült, meg egy kis videó (élvezem a 70D adta új lehetőségeket, amiről el is felejtettem beszámolni :) )





 Videó:      Kosok a vetésen


Elnézést a gyenge videóért, még tanulom a dolgot.

2. Második alkalommal H.I. kísért el a túrára, mivel még nem fotózott muflonokat, gondoltam mutatok neki. Ilyenkor mindig félve nézek végig a táblákon, hogy van e kint valami, mert betliztem már, mikor vendégnek szerettem volna csigásat mutatni. :) Szerencsére most is észrevettem pár kost, ezuttal a felső táblán. Fél 6-ot mutatott az óra mikor indultunk, és 11 óráig gyakorlatilag folyamatosan volt előttünk vad. Fel a táblára, le az alsó vetésre, megkerülve őket, megint vissza... leírni is fárasztó lenne mennyit gyalogoltunk, de azért született pár fotó. Sajnos szinte már szokásos, hogy amikor én megjelenek a nap is elbújik. Ma se volt fény egész délelőtt.





Az előző napokban esett friss hó nagy reményekkel kecsegtetett, de mire felértünk sajnos elkopott a hó lepel. Utolsó akció képpen egy idei bárányos juhra cserkeltünk rá, amit a végén megfejelt anyuka azzal, hogy felénk legeltek, szedegettek.





Jó kis móka volt ez is, és sikerült Pistinek is muflont rajzolni a memória kártyára.

3. Utolsó nekifutásra B.G. jött velem. Vele már egyszer árnyékra vetődtünk. Mire összejött akkor a túra, addigra kizöldült az erdő, és az összes bégető eltűnt. Ilyen előzmények után különös izgalommal emeltem szememhez a távcsövet, de megnyugodva láttam, hogy a felső táblán két helyen is apró fekete pöttyök feketéllenek. A terv összeállt, kezdődhet a cserkelés. A táblák között cserkelne nézegetünk ki a vetésre, már rutinszerűen megyek az átjárókhoz. Sikerül is az akció, de a fránya fények csak nem akarnak erősödni. Van egy kis vadföld a sűrű között, ahol sárga fű adja az előteret, ezen a részen is láttunk kosokat, ez lenne az elsődleges cél. Mire odaérünk sajnos kijöttek a vetésre. Taktikát váltunk és megkerülve a sűrűt felülről ereszkedünk rájuk. Minden az elképzelések szerint alakul, utolsó ötven méteren hason kúszva elfoglaljuk a helyünket ahol beváltani szoktak. Nem tudom mennyit vártunk, de a mufik szépen felénk legeltek.


Ugyan be van borulva, de talán végre egyszer összejön a terv. Még tíz méter is kiérnek az élre, szép erdei háttér elé.... egyszercsak a kosok felkapják a fejüket és oldalra néznek... mi a fene?! szelünk jó, nem minket néznek... lassan oldalra fordulok, mikor le is dermedek.. "Gabi!!! Jobbról bika!" ő is lassan fordul, és már exponáljuk is a sűrűből felénk lépdelő barkás bikát...




Gyanús a fiúnak a kattogás, de nem ugrik el, csap szépen ívben megkerül minket, majd a muflonok között távozik...




Gabi izgul, hogy elviszi a kosokat, de megnyugtatom, hogy nem ijedtek meg tőle... legelnek is tovább talán még jobb helyen mint az előbb. Na majd most! De mi történik??? Minden kos feje fent... ismét az előző irányba néznek..


Egy expó és már perdül is az összes a sűrűbe.. oldalra nézek, és látom, hogy a bika nyomán kilép egy agancsozó a sűrűből.... inkább nem írom le az akkor elhangzottakat...
Na mindegy, ezzel már nem lehet mit kezdeni, az agancsozó visszalép és mi is újra megkerüljük a sűrűt, mivel a sárga füves rész felé láttam elszaladni őket.

Amikor kinézek a kis tisztásra, látom hogy szerencsénk van. A kosok egy része megállt és elkezdett legelni. Tökéletes távolság és jó fedezékben vagyunk... de állj!... egy kis kos minket néz... ez nem lehet igaz. Azt tudni kell a muflonról, hogy nem igazán szokott megnyugodni. Általában addig nézi az embert amíg el nem ugrik. Most sem volt ez másképp, pár kocka készült, de nem voltam elégedett!


Cserkelgetünk még, hátha kilép valami, a muflon ugyanis ilyenkor egész nap mozog. Készül pár fotó menet közben is...


Menetközben észreveszek az alsó tábla alján egy kisebb nyájat. Úgy látom vegyes nyáj, jerkék juhok is vannak benne. Ismét kerülünk egy nagyot, hogy alulról az erdőből kibukkanva megtaláljuk őket. Az elképzelés megint jó volt, a vezér juh előttünk vezeti el őket. Néha legelnek, meg meg szaladnak... olyan igazi muflonosan, érthetetlenül. Sajnos hátteret nem tudtam a képekre varázsolni, de ez is jó élmény volt.






Miután elvonultak a kocsi felé vesszük az irányt. A patak túlsó oldalában letisztított bakot fotózok... idén az első!


Van még potenciál a helyben, de úgy döntöttem idén tavasszal elég volt ennyi... Ettől többet csak nagy szerencsével tudnék kihozni a dologból, vagy ha ott laknék, és minden reggel kint hasalnék :) Elég volt ez így, jókat cserkeltem a jó levegőn, hegyen völgyön... kis bemelegítés az őz bak szezon előtt!


2018. március 5., hétfő

Hó vége hóval

Az előző bejegyzésemet úgy fejeztem be, hogy újabb havat jósolnak, és igazuk lett a meterológusoknak! A friss fehér lepel ismét kicsábított a hegyek közé. Nem kell ilyenkor korán indulni, a vad a napos oldalakba húzódva egész nap elcsipeget, talpon van. Napsütésben tettem meg az első lépéseket, miután felöltöttem fehér ruhámat. Igazi fotós idő! Húsz centi hó, szikrázó napsütés. Valami mégis hiányzott az első kilométerekből... mégpedig az állatok... egyszerűen nem akadtam rájuk. Egy-egy tarvad elugrott ugyan előlem, de ez nem az volt amire vártam. Egy konda röfi napozott az erdő szélén kint hagyott bálánál, óvatosan odacsúsztam, nem nagy kedvük volt felállni, inkább csak kukucskáltak.


Miután a malackák meguntak és továbbálltak, én is bevettem magam az erdőbe. Hó borította a fákat, az alj növényzetet, mindent! Megérkeztem a meleg oldalba ahol megelevenedett az erdő. Disznók keltek előlem, szarvasok csipegettek és egy kos csapat is elém került, akikkel egy majd három kilométeres bújócskába kezdtem a hegyoldalban...












Gyönyörűek a havas erdőben ezek a kosok, mindig ámulok rajtuk, nem hiába az egyik kedvenc vadam. Miután otthagytam őket jó pár kilométerrel odébb vegyes nyájba botlottam...


A gímek valahogy elkerültek ma, nem akartak fényképet magukról. Az egyik etetőnél viszont dámrudlit veszek észre. Bikák egy csapata keresgél a havon a vakító napsütésben. Nem győzök hunyorogni... de hogy kellene a közelükbe jutnom?! A rét másik oldalából egy fenyvesen át lecsúszhatod, de ahhoz meg kell kerülnöm egy nagy erdő tömböt. Nincs más hátra mint előre! Elvesztem őket szem elől amíg megmászom a szemközti domboldalt, de ahogy a fenyvesben ereszkedem már látom, a helyükön vannak. Kiérek az erdő szélére... centiről centire kúszom a hóban.. a dámok, ami egy kisebb bika csapat egy bokor körül legelésznek..


Készül pár kocka, de inkább csak figyelem őket... iszonyat ellenfény! :) Ahogy legelésznek egyszer valami gyanús lesz nekik meg kiugranak a bokorból. Kapom magam én is és megkerülve a bokrot egy becsúszással siklok ki a másik oldalon, amit valószínűleg még soha nem láttak, mert tétován nézegetve még felém is elindultak, hogy "mi a fene lehet ez?!"






Miután bevonultak az erdőbe, én is tovább indultam, de a mosolyt már nem lehetett letörölni az arcomról... mondjuk szerintem rá is fagyott! :D

Az erdőben találkoztam még ezzel a csapattal, de ott már nagyon rövidre nyúlt a találka...




Egy jó kanyar végén ismét egy rétre értem. Erősen délutánba hajlott már az idő. Ismét vegyes nyájat veszek észre a réten egy hajlatba feküdni. Némelyik kos még a fejét is letette, nem is láttam még ilyet!



Miután az overál egész nap szaunaként üzemelt így nagy kedvem nem volt várakozni, inkább úgy döntöttem hogy elkezdek rájuk kúszni... az őznél be szokott válni ez a taktika. Utólag lelépve 200 méter körül volt amit feléjük kúsztam... de a végén készült pár kocka... ismét jó kosokkal hozott össze a szerencse.





Mire vissza értem az autóhoz, több mint 20 kilométer volt a lábaimba, plusz az a pár száz méter kúszás, amit néha közbeiktattam kikapcsolódás képen! :) Ismét egy jó kis elfáradós de sikeres napot zártam, azt hiszem egy természetfotósnak is ritka, mikor így összeállnak a dolgok!
És ha eddig panaszkodtam volna a hó miatt, a március eleji bejegyzésemben is úgy tűnik, hogy fehér lesz a díszlet!